Kezdőlap >> Település >>  Eseményeink

Eseményeink

 

Jótékonysági bál

A település hagyományos rendezvényei közé tartozik minden év januárjában a gyermekintézmények javára megrendezett jótékonysági bál. Mátraderecske különös gondot fordít szépkorú lakosaira, az idősek napján köszönti őket a falu lakossága. Az önkormányzat 2010. decemberében először rendezte meg a falusi karácsonyi ünnepséget a templom melletti téren, melyből hagyományt szeretne teremteni.

 

Párnafesztivál

A turisztikai rendezvények közül egyre több vendéget hoz a néhány éve életre hívott Palóc párnafesztivál, melynek időpontja augusztus utolsó hétvégéje. A rendezvény életre hívója a Mátraderecske Idegenforgalmáért Egyesület volt, akik nagyon jó szakmai-művészeti társra találtak a Hevesi Háziipari Szövetkezet dolgozóiban, valamint a Községi Önkormányzat munkatársaiban. A fesztivál évről-évre ismertebb lesz, az egész ország területéről, sőt a határon túlról is érkeznek vendégek.

PárnafesztivalA többnapos rendezvény ízelítőt ad a Palóc tájegységi étkek készítéséből, ételkóstolással egybekötve. A fesztiválon kézműves vásár, kiállítások, a rendezvény hangulatába illő zenei-, illetve gyermekprogramok várják az ide látogatókat. A Palócfelvonulás párnákkal, hagyományőrzők, néptáncosok, népzenészek, kistérségi, hazai és nemzetközi vendégek részvételével a fesztivál leglátványosabb része.

További képek a galériában.

 

Búcsú

Egykor a község szélére épített, de ma már a település központjában elhelyezkedő barokk Római Katolikus Templomot 1804-ben a Fájdalmas Szűz tiszteletére szentelték fel. Ennek emlékére minden év szeptember 3. vasárnapján Nagyboldog-asszony búcsút tart a katolikus közösség. Ezen a napon a templomban ünnepi szentmisét és körmenetet tartanak, a Baross Gábor utcában pedig kirakodóvásár várja az érdeklődőket.

Megosztás közösségi oldalakon
MAGYAR FALU PROGRAM
Facebook oldalunk
Belépés/Regisztráció




Facebook connect Belépés Facebookkal

Regisztráció helyett egyszerű belépés!
A lenti gombra kattintva beléphetsz a Facebook profilod segítségével weboldalunkra.

Tovább a profil oldalamra

Facebook kilépés!
A lenti gombra kattintva kilépsz a Facebook profilodból.

Kiadványaink
Programok
YouTube csatorna