Értékeink

A Mátraderecskei Hagyományőrző Népdalkör bemutatása

A Mátraderecskei Hagyományőrző Népdalkör a jelenlegi felállásban 29 éve működik. Megalakulásuk története sokkal régebbi múltra tekint vissza. Elődeik, a Mátraderecskei Asszonykórus az 1970-es évek elején, a Pávakörök idején alakult. Az egykori kórus tagjaiból már kevesen élnek, de sokuk lánya, menye, egyéb rokona tagja a jelenlegi népdalkörnek. Fennállásuk negyedszázados évfordulóját 2006 augusztusában ünnepelték, amelynek keretében nagyszabású népzenei találkozót rendeztek.

Elhivatott képviselői és hagyományőrzői a palóctáj dalainak, a palóc szájhagyománynak és nem utolsósorban a gyönyörű, színpompás népviseletnek, amelynek minden részletét korhűen őrzik. Viseletük legendásan kiemelkedő darabja az arany csipke fejdísz. Ugyancsak a 25. évforduló tiszteletére, szintén eredeti hímzés-és szabásminták felhasználásával, új népviselettel gazdagodtak, amelyet a Hevesi Háziipari Szövetkezet készített el számukra.

Dalaik, dalcsokraik saját gyűjtésű helyi és mátrai népdalok, amelyeket a mátraderecskei tájszólás tesz igazán egyedivé. Az eredeti, mátraderecskei tájszólás népdalokban való továbbéltetése csak néhány éve jelent meg a kórus gyakorlatában, és mindinkább törekszenek annak tökéletesítésére. Csokraik többsége téma szerint összeállított, természetesen a népdalcsokrok szerkezeti jegyeit figyelembe vevő, igényesen szerkesztett, próbák sokaságán csiszolt, és érlelt „gyöngykalárisok”. Témáik a régi paraszti élet hétköznapjairól, mindennapos munkáiról, örömeiről, bánatairól és persze a szerelemről szólnak. Ennek megfelelően szerkesztettek fonós, aratós, summás és szüreti dalcsokrokat, de van katonás, lakodalmas összeállításuk is.

Többszörös országos arany minősítéssel rendelkeznek, legutóbb 2007-ben kapták meg az arany fokozatot, melyhez a szakmai zsűri különdíját is megszerezték. A Palóc Gálán rendszeresen részt vesznek, szívesen látott vendégek a megyei, regionális versenyeken, rendezvényeken. A 2007-es Palóc Gálán szerezték meg „pályafutásuk” első nívódíját, de azóta további értékes nívódíjakkal gazdagodtak. A népzenei szakma megkeresésére és ajánlatára rádió-és televízió felvétel is készült a csoporttal, népdalaik gyakran hallhatók a Petőfi rádióban. Szerepeltek a televízió Főtér, Magellán és Feszti körkép című műsoraiban is. Többrétű testvérkapcsolatban állnak Nagyharsány településsel, és szereplői voltak a nívós „Ördögkatlan” elnevezésű rendezvénysorozatnak is.

A Mátraderecskén 2009-ben harmadik alkalommal megrendezésre került nagyszabású Párna Fesztivál főszereplői ők voltak. Látványos, dallal-tánccal fűszerezett felvonulással, több helyszínen megtartott színpadi szerepléssel színesítették a több napos rendezvényt.

Hosszú évek óta tagjai a KÓTA-nak, illetve a Vass Lajos Népzenei Szövetségnek. Ezek révén, a KÓTA által szervezett Múzeumi hónap keretén belül Budapesten, a Mezőgazdasági Múzeumban és a „kis” Vajdahunyad vár előtt is felléptek. A Vass Lajos Szövetség által: „Hagyományos régiók, régiók hagyománya” címmel rendezett népzenei versenysorozatra is beneveztek. Sikeresen túljutva az elő-és középdöntőkön, a Kárpát- Medencei Döntőben a Vass Lajos Kiemelt Nívódíjat kapták meg remek szereplésükért.

A falu, illetve a körzet egyházi ünnepein: húsvét, karácsony, búcsú, idősek napja, jótékonysági bálok, esküvők, kórustalálkozókon is szívesen megjelennek, ahol egyházi énekeket, többszólamú kórusműveket adnak elő nagy örömmel, szeretettel, odaadással. A kórus előadásmódja valóban határozottan markáns, erőteljes, az együtténeklés örömét sugárzó, próbák sokaságán összeérett hangzású interpretáció. A kórus vezetője a kezdetektől a mindenki által Könyvtáros Marika néninek emlegetett, immár nyugdíjas Kis Pálné, aki lehetetlent nem ismerve látja el a kórusvezetés minden feladatát. Sokat tettek és tesznek a megye hírnevéért.

További képek a galériában.

Palóc múlt

Az egyik legjelentősebb magyar etnikai csoport a palócoké. Az ország észak-keleti felföldjének megyéiben, a Mátra, Bükk és a Karancs hegység északi oldalain, Heves, Borsod és Nógrád megyében élő, különleges tájszólású magyarság. Terjeszkedésének északi határát a szlovákság alkotja. Különböző csoportjait nem lehet élesen elkülöníteni, mert a szellemi és tárgyi néprajz anyaga nem választja el őket eléggé egymástól, bár természetesen csoportok vannak, s különbség van a nyugati és keleti palócság között. Származásuk bizonytalan. Voltak kutatók, akik a kunokkal azonosították őket, de a palócoknak sohasem voltak olyan kiváltságai, mint a kunságnak. Más kutatás a kabarok, a nyolcadik honfoglaló törzs népétől származtatja őket /s így rokon népnek tekinti a göcseji és ormánsági népet /, és úgy tudja, hogy a palócok őrszolgálatot láttak el a honfoglalók által kijelölt szakaszon. A török néppel való genetikai azonosságot is kimutatták, és eszerint a nézet szerint a honfoglalás alatt és befejezése után terjedt el a palócság a Kárpát-medencében. Az erdélyi székelyeket is rokon népnek tekintik más kutatók, ezt alátámasztja az is, hogy gazdasági eszközeik, berendezéseik, azok nevei megegyeznek a palócokéval. Annyi bizonyos, hogy nyelvjárásuk, viseletük, szokásrendjük, dallamaik, gazdag népköltészetük, társadalmi szerkezetük, a hadakban való szervezkedés ősi magyar emlékeket őrzött meg, s ez külön népi jellegüket híven kifejezi. A palóc községek helyneveiben megmaradtak a régi néptörzsek nevei közül: Nyék, Tarján, Kürt, Kaza, Megyer, Jenő nevek.

A palócok általában véve szegények, de azért jókedvűek, sőt elmések voltak. Rendszeretők, tiszták, ugyanakkor hirtelen természetűek, verekedni készek. Mindent jól megfontolnak, s nem könnyen határoznak. Emberbecsülők, emberszeretők és büszkék. Testalkatuk rendszerint erős, közepes nagyságú, válluk széles. Homlokuk nyílt, magas, pofacsontjuk kiálló, szemvágásuk mandula alakú. A nők nyúlánk, magas termetűek. A palócok szorgalmas földművelők, jó marhatartók, és mesteri fafaragók is voltak. A nők különös foglalatossága a vászonkészítés volt. A régebbi időkben nemigen lehetett látni házat, melyben szövőszék ne lett volna. Nyelvjárásuk különleges, ma is élő, és megkülönbözteti őket minden más nyelvjárástól. Csak néhány példa a jellegzetességekről, hiszen mi itt élünk palócföldön, s a mindennapi életből ismerjük, sőt használjuk ezeket.

az a,á hangokat zártabban, kevéssé nyitott szájjal ejtikaz ü, ű előtti t hangot gyakran lágyítják, ty lesz belőle /tyűkör - tükör/az l hangot ahol lehet elhagyják /főment - fölment, óvasnyi - olvasni/általában szeretik a lágy hangokat: ty, gy, ny /a di helyett gyi-t mondanak, a ni helyett nyi – szeretni-szeretnyi, a ti helyett tyi a jellemző – szereti-szeretyi/szavakat rövidítenek: evett-ett, ivott-itt, vetettem-vettem, pedig-pegy, stb.

Népviselet

A népviselet: a köznapi és ünnepi öltözködés egy-egy vidékre jellemző és egymástól eltérő rendszere, amely egy viseletközösségen belül kifejezte az egyes személyek társadalmi helyzetét, életkorát és családi állapotát. A palócok viselete több kisebb csoportba tartozik. Általában az egy templomba járók egy viseleti csoportot alkottak. A csoporton belül az egyes falvak viseletében csak kisebb eltéréseket lehetett észrevenni: a szoknya hosszában, a fejviselet megformálásában, a blúzok szabásában, a felsőszoknya színében, stb. Hosszú, bokáig érő szoknyát viseltek Őrhalmon, Hugyagon és Ipolyvarbón (Szlovákia). Ezeken a településeken az asszonyok fejviselete is megegyezik. A rojtozott kendőt úgy kötötték meg a fejtetőn, hogy a rojtok a fülük mögött lelógjanak. Hollókő, Nagylóc, Rimóc, Varsány, Sipek, Kazár viselete is lényeges elemeiben megegyezik. A jellegzetes fejviselet, bő ingujj, vállkendő és a rövid, térdig érő sok szoknya az öltözetük meghatározói.

A mi vidékünkön, Mátraballa, Mátraderecske, Recsk, Parád és környékén is megegyeznek a viselet lényeges elemei: a színes, rakott, szövetszoknya, a rojtos, hímzett vállkendő, ingváll és a fejdíszük, a díszes csipke. A férfiak viseletére hatással voltak a török elemek, habár a Felvidéket nem sújtotta török hódoltság. Leginkább hajviseletükben nyilvánult meg: fejüket kopaszra borotválták, csak elől hagytak hajat, az úgynevezett üstököt. Hordtak hosszú hajat is, különféle módon felkötve vagy befonva. A bajuszt eleinte megkurtították, később teljesen leborotválták. Korábban magas tetejű süveget viseltek, csak később terjedt el a széles karimájú kalap. A derékszögű darabokból összeállított, rövid vászoninget sokáig hordták, hozzá bő vászongatyát viseltek. A munkához kötényt kötöttek maguk elé, melynek díszített változata átment az ünnepi viseletbe is. Jellegzetes ruhadarabjuk a szűr volt. Az alföldi szűrnél rövidebb, a dunántúlinál hosszabb volt, szerény díszítéssel. A XIX. században juhgyapjúból készült háziposztóból szabott nadrágot is viseltek már. Később a nyersfehér posztót felváltotta a kék, majd jóval később a fekete. Eleinte csak gazdag legények viseltek posztónadrágot az esküvőjükön, tőlük kérték kölcsön a szegényebbek. Lábbelijük eleinte a bocskor volt, melyet a századforduló után csak a pásztorok és a szegények hordták, később aratásra vették föl. Hétköznap bakancsot, ünnepen csizmát viseltek. Később a csizma a gazdagoknál és a szegényeknél is átment a mindennapi viseletbe.

A nők viselete nagyon változatos, nagyon színes, helyenként még ma is él az idősebb korosztálynál. Ezen a vidéken, a Palócföldön hordják a legtöbb, és egyes vidékein a legrövidebb szoknyát. Itt maradt meg a főkötő ékessége, az arany és ezüst csipkedísz.

Igen díszes Hollókő, Rimóc, Lóc, Varsány viselete. Ingük kendervászon, a pendely szintén, erre 3-4 színes, és 4-5 fehér alsószoknya került. Volt, hogy akár 15 szoknyát is fölvettek. A felső szoknyát apró ráncba szedték, de a kötény alatt sima volt, és olcsóbb anyagból készült. Alul a szegése színes volt, kedvelt volt az erős rózsaszín. Az ingre ujjatlan selyempruszlikot vettek, erre vállkendőt kötöttek. Hidegben, gyászban fekete vagy sötét színű, testhez szabott, hosszú ujjú, derékig érő posztókabátot viseltek. A kötény kétféle volt: az egyik bő, fekete – ezt ünnepnap kötötték föl, a másik a köznapi keskeny kötény, amely anyaga fehér vászon, vagy fekete klott, alján színes hímzéssel. Harisnyájuk fehér, az idősebbeké kék, fekete vagy barna. Régen bocskort, később piros majd fekete csizmát hordtak. Fejükre főkötő, arra hátrakötött selyemkendő került. A hátrakötött kendő alól a főkötő oldala kilátszik, melyet ráncbahúzott pántlikasorokkal, ma már színes gyöngyökkel is díszítenek. A gyermektelen fiatalasszonyok selyemkendőjét hosszú, színes selyemrojt díszítette. Nyakukban akár tízsoros piros vagy fehér gyöngysort viseltek.

A mátraderecskei viseletről bővebben az Asszonykórus címszó alatt olvashatnak, és láthatnak képeket. A Palócföld gazdag, változatos viseleteinek megismerését megnehezíti tagoltsága. A sok apró település a történelem során eltérő kulturális és gazdasági lehetőséghez jutott. A fejlődő ipari központok meghatározták a népviselet alakulását. Az egyenlőtlen fejlődés vagy a turizmus egyes vidékeken konzerválta a hagyományos öltözete, ezért ma is vannak olyan települések, ahol szinte teljes színpompájában megtaláljuk a viseletet.

Nyugdíjas Klub

Mátraderecskén a Nyugdíjas Klub 1999. május 11-én alakult, de aktív, folyamatos programszerű működését csak 2000. január 1-jétől kezdte meg. Pénzügyi önkormányzati támogatást 2001-től kapott.

Az 1999. év az ENSZ által meghirdetett „Idősek világéve” volt. Ebben az évben indult el országosan és megyén belül is kampányszerű szervezés, hogy minden településen az önkormányzatok támogatásával működjenek nyugdíjas közösségek, klubok, egyesületek.

A Nyugdíjas Klub rendszeresen tart megbeszélést, klub-foglalkozást, minden héten hétfőn, a Hősök tere 14. szám alatti klubhelyiségben. Klubvezető: Kis Istvánné

A tíz év alatt sok színházlátogatást, fürdőzést, közös üdülést és kirándulást szerveztek. Rendszeres megünneplik a klub tagjainak kerek születésnapi évfordulóját, névnapját. Aktívan részt vesznek a község életében, különböző rendezvényeken való részvételükkel, fellépéseikkel tovább viszik a község hírnevét.